Ennek több oka volt. Látni lehetett a szezon indulásakor, hogy a mi csapatunk sajnálatosan gyengült az ismert távozások hatására, míg azok, akik eddig potenciális ellenfeleink voltak, egyértelműen erősödtek. Maradt azonban pár csapat, akik még a jelenlegi helyzetben is verhetőnek tűntek, ellenük kötelezőnek éreztük a győzelmet. Ezek közé tartozik a Szekszárd is, annak ellenére, hogy ők tudtak pár olyan játékost igazolni, amivel egyértelműen előreléptek. Mindenképpen nehéz sorozat előtt állunk, így egy mai győzelem hitet adott volna a játékosainknak a továbbiakra.

A győzelem azonban elmaradt. Amikor az okokat kutatom, mindig felvillan előttem a Siófok tavalyi vesszőfutása a szezon elején. Az ő esetükben fordult elő az, amit most mi is kénytelenek vagyunk tapasztalni. Vagyis egy káosz kísérte nyári felkészülés hatására még egyszerűen nem álltak készen a szezonra. Így történt ez nálunk is, sajnos. Kiss Szilárd sajnálatos, ma is kicsit érthetetlen távozása után csak másodszorra találtuk meg azt a szakembert, aki most a csapat szakvezetője, Gulyás István személyében. Feltételezhetően a csapat edzésmunkájában ennek megfelelő vargabetűk alakulhattak ki. Egyébként sem volt egyszerű az alaphelyzet, mert olyan csapattagok nincsenek már a keretben, akik meghatározói voltak a játéknak – most derül ki, mennyire. Itt elsősorban Radulovics Bojánára, Balogh Beára gondolok, akik a maguk tudásával, még akkor is, ha nem voltak már pályafutásuk zenitjén, nagyon sok nehéz helyzetben segítettek. (Nagy Ivett távozását is sajnáltuk, viszont látni kell, hogy az ő helyén két tehetséges fiatal is szerepet kaphat most, így az ő hiánya inkább abból adódik, hogy úgy gondoltuk, a család tagja.)

Mindez ismert volt, tudtuk. Mégis: a siófoki meccs után, ahol kimondottan jó játékkal nehezítettük meg a hazai csapat dolgát, egyértelműen optimistán vártuk a mai meccset. Az is megnyugtatólag hatott, hogy Ferling Detti, aki a győriek ellen, sérülése miatt, csak nagyon keveset játszott, ott volt a pályán.

A meccs nem kezdődött jól, az ellenfél egyből vezetést szerzett, tartották is 2-3 gólos előnyüket. Ami engem zavart, hogy a kapusok jó teljesítménye ellenére, igen szellős volt a védelmünk. Megint visszatérek a siófoki meccsre. A szoros eredményt akkor pontosan azzal sikerült elérni, hogy sikeresen szűrtük a minden oldalról érkező hazai támadásokat, pedig a siófoki csapatnak is számos kiváló támadója van. Most ez valahogy mégsem sikerült. Természetesen ennek is lehet számos oka, én azonban úgy éreztem, hogy nem elég friss a csapat. Itt jön a képbe egy másik, lehetséges, ok. Mégpedig a szerdára bevállalt ETO elleni meccs. Azt gondolom, nem vagyunk mi most olyan kondícióban, hogy két ilyen meccset megfelelő frissességgel le tudjon játszani a csapat. Márpedig, még akkor is, ha igazából számunkra nem volt tétje a szerdai találkozónak, egy BL-csapat ellen mégis nagy megterhelés játszani, miközben következett egy olyan meccs, aminek viszont – jelenlegi helyzetünkben – nagyon is nagy jelentősége volt. Kötelező – lett volna – győzni. Lehet egy ok a görcsösség is, amiben én annyira nem hiszek, de azt talán el lehet fogadni, hogy nem egyformán hat mindenkire az ilyen helyzet.

Az mindenképpen érzékelhető volt, hogy bár Detti nagyon akart és teljesített is, kevés gólra váltott segítséget kapott ma a társaktól. Többen nem tudtak igazán felnőni a feladathoz. Nem az akarattal volt a baj, abban biztos vagyok, de mégis, ma többen elmaradtak attól, amit esetleg hozzá kellett volna tenni a győzelem érdekében a játékhoz.

Ennek elemzése a szakmai stáb feladata, én inkább azokat emelném ki, akik – a vereség ellenére – szerintem dicsérhetők. Mindenképpen Ferling Dettivel kezdeném, Berta Niki játéka szintén üde színfolt volt. A kapusok jól egészítették ki egymást. Vig Vivi jól kezdett, amikor kicsit leült a teljesítménye, jött Pisák Reni, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a második félidőben sikerült a vezetést is átvenni. A végén, amikor talán Reni volt már kicsit fáradtabb, megint jött Vivi, pár szép védés erejéig. Kár, hogy ennek ellenére vereség lett a vége.

A Szekszárdról annyit tudnék írni, hogy egyértelműen jót tettek nekik az új szerzemények, valamint az is látható, hogy érettebb csapat benyomását keltik, az előző szezonhoz viszonyítva. Ma nem nyomta őket a tét, ez is javukra szólt.

Kedvenc csapatom ezzel a vereséggel elsősorban pszichésen került nehéz helyzetbe, mert a bajnokság még hosszú, javításra számtalan lehetőség adódik.

Azt gondolom, hogy egyszerűen újra kell kezdeni a felkészülést, bizonyos értelemben, de legalábbis át kell gondolni erősen, mi az, amiben feltétlenül javulnunk kell, és ahhoz kell a megfelelő, nem kevés, munkát elvégezni.

A helyzet nem egyszerű. Ismét nem. Megéltünk már ilyeneket mostanában többször. Eddig voltak a mellényzsebben titkos ászaink. Remélem, most is lesznek. Ebben az esetben elsősorban a munkára gondolok. Nincs mese, menni kell előre, ha kell összeszorított fogakkal. Mindenféle szembeszél ellenére.

„Harcoljatok! Harcoljatok!”

A sporikról inkább nem beszélnék részletesen. Bár már egyszer megérne ez is egy misét. De hogy miért fújták vissza több támadásunkat, az egyiket akkor, amikor lehetőség lett volna ellépni az ellenféltől, azt azért szeretném tudni. Szeretnék már legalább egy olyan meccset, ahol következetesek a játékvezetők. Legalább hazai pályán…

A mai nap történetéhez azért az is hozzátartozik, hogy az ifjúsági csapat (Akadémia) kikapott ugyan a szekszárdiaktól, de a juniorok nagyon szép, magabiztos győzelmet arattak ellenfelükkel szemben, ami azért is figyelemre méltó, mert a szekszárdi utánpótlás nevelés kimondottan tudatos és jó színvonalúnak ismert. Gratulálok hozzá!