- Ötödik lett a junior vb-n a női válogatott. Elégedett?
- A tavalyi Eb-helyezés (második hely – szerk.) után többre számítottam, legalább a négy közé vártam a csapatot. De a negyedik helyünket Európában végül is megtartottuk, mert csak négy csapat előzött meg minket, az egyik a koreai volt. Sok tényezőn múlott, hogy nem végeztünk előrébb, ami mélyebb szakmai elemzést igényel, de kicsit mintha megtorpantunk volna, a többi csapat pedig elment mellettünk.
- Mely csapatokra gondol?
- Elsősorban Montenegróra, de az oroszok is jobban szerepeltek idén, mint tavaly, bár kétségtelen, hogy náluk szerepelt három nagyválogatott játékos is. Hogy nálunk többet készülhettek-e, azt nem tudom, de idén mi kevesebbet lehettünk együtt.
- Kiket emelne ki a csapatból teljesítménye alapján?
- Kiemelkedő játékosunk a vb-n nem akadt. Talán Kovacsics Anikót tudom kiemelni, vagy Dajka Bettinát, aki az előző évekhez képest jobban teljesített és a Fradiban is rendszeresen játszott. Hornyák Dóra és Deáki Dóra védekezésben, Kisfaludy Anett támadásban és védekezésben jól teljesített, de inkább mint csapat értük el ezt az eredményt. Ez is volt a baj, hogy míg másoknál voltak vezérek, nálunk nem igazán.
- Kapusaink hogyan teljesítettek? Amint látható volt, szinte vetésforgó-szerűen cserélgette őket.
- A három kapusunk elég rapszodikusan védett, pedig az előző évben ez volt a legjobb posztunk. Szerencsénk volt, hogy az IHF tizenhat játékost engedett nevezni, így cserélgethettünk, és szerencsére mindig eltaláltuk, hogy kinek kell védenie. De nem volt kimondott első számú kapusunk, nem akadt egyenletes teljesítmény, mint ahogy szélsőposzton sem. Itt nagy a lemaradásunk, a szélsőjátékunk elmaradt a világbajnoki szinttől.
- Ez a lemaradás miből eredhet?
- Tavaly hét hetet, idén csak négy és fél hetet készülhettünk együtt. Tavasszal csak három napot találkoztunk, így nem volt kontrollunk a játékosok felett. Folyamatos közös munka híján a játékosok nem lehettek optimális fizikai állapotban. A bajnokság is véget ért, akadt aki egy hónapja már nem játszott.
- Dél-Koreában hogyan vették fel a ritmust? Milyen volt az új környezet?
- Alapvetően Szöulban voltunk, ami egy óriási metropolisz, hihetetlen forgalommal. Nekünk is sokat kellett buszoznunk a csarnokokhoz, de ez különösebb gondot nem okozott, mert légkondicionált buszokkal mehettünk. Hihetetlen kézilabda-csarnokokban játszhattunk, sok magyar város elfogadná azokat a létesítményeket, de nagyon kevés néző nézte meg a mérkőzéseket. Összességében nagy élmény megismerni a keleti kultúrát, de egy héttel a világbajnokság előtt mentünk ki, három hetet voltunk távol, és ezt pár játékos nem viselte jól.
- A világbajnokságot az a norvég csapat nyerte, amelyik a tavalyi Eb-t is megnyerte előttünk. Mivel verik a világot a norvégok?
- Semmi különöset nem csináltak, ugyanazt tették, mint tavaly: gyors, dinamikus kézilabdát játszottak. Nem ők mentek előre, hanem mi léptünk vissza. De nem akarom csak ezt hangsúlyozni, hiszen volt tartása a magyar csapatnak is. A nagyon erős oroszok ellen is többször mínuszból álltunk fel, vagy a hollandok ellen a félidőben sem mi vezettünk és így tudtunk nyerni. De meg kell vizsgálni, milyen irányba indul el a világ? Mert mi most lemaradtunk egy kicsit, ráadásul félő, hogy így is a miénk lesz a legjobb magyar eredmény az idei évben. A fiúknál nem jutottunk ki a korosztályos versenyekre, a lányoknál mi voltunk és az ifjúságiak, épp ezért nagyon szurkolok a felnőtt nők eredményéért, mert sok múlik rajtuk.
- Egy Eb-szereplés ennyire meghatározhatja egy korosztály, egy generáció sorsát?
- Teljes mértékben, hiszen csak a jó eredmény hoz támogatót. Az államtól több támogatásra lenne szükség - bár a NUPI-tól kaptunk pénzt - , mert az idén pénztelenség volt jellemző. Nem mindig tudtuk biztosítani a felkészüléshez szükséges feltételeket, de ez nem a vezetőinken múlt, hiszen az elnök se tud pénzt szerezni, ha nincsen.
- Ezek után merre tovább? Mi lehet ennek a keretnek, ezeknek a játékosoknak a sorsa? Továbbra is figyelemmel kíséri őket?
- Ezek a játékosok az utánpótlásból most már kiöregedtek, az EHF és az IHF utánpótlás-versenyein nem vehetnek részt. A játékosok sorsa ott dől el, hová igazolnak, ott mennyit edzenek, játszanak. Tavaly leírtam az elemzésemben, és be is jött az, hogy a keretből sokan nem játszanak rendszeresen, vagy ha igen, nem ott, nem azon a szinten, ahol kellene. Egy jó NB1-es szezon nagyot lendíthetne egy játékososon, illetve egy jó edző, aki be meri vállalni, hogy a felnőtt csapatba beteszi mondjuk Kisfaludyt beállóba. A kettős engedéllyel való másodosztályú szereplés már nem az ő szintjük. A kapcsolatunk pedig nem eredményfüggő. Három évig együtt voltunk a kerettel, amiből az első két év fantasztikus volt. Az utolsó évben akadtak kisebb konfliktusok, de nagyon jó emberi kapcsolatok alakultak ki. Tavasszal tárgyaltam az Érddel, hogy ott vállalok munkát. Vittem volna hét-nyolc fiatal játékost magammal, akiket beépítettem volna a csapatba, együtt tartottam volna őket, és erre az érdi vezetők is hajlottak. De döntenem kellett, hogy feláldozom magam teljesen ennek a korosztálynak, vagy maradok Győrben és az egész utánpótlás jövőjéért dolgozom. Az utóbbit választottam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés