Amikor a Fradi ősszel hazai pályán, "szerencsés körülmények" között 1 góllal megnyerte ellenünk az alapszakasz első fordulóját, biztos voltam benne, hogy azzal a játékkal, objektív játékvezetés mellett, kicsivel több szerencse birtokában az újvárosi csarnokban sikerülne a visszavágás.

A "körülmények" azonban közel sem úgy alakultak a visszavágóra számunkra, hogy azokat szerencsésnek lehetne nevezni.

A Fradi megerősödött, mivel Zácsik Szandra visszatért a Népligetbe, anyagi helyzetük bizonytalanságait sikerült megszüntetni, kimondottan jól szerepeltek a nk. kupában. Ráadásul a meccs előtt kiderült, a Fehérvár megadta nekik azt a lehetőséget, hogy győzelem esetén legnagyobb riválisuk elé kerüljenek az alapszakaszban.

Idetartozik még, hogy az újvárosi csapat közel sem tudta az optimális felkészülést elvégezni a tavaszi forduló előtt, mivel az amúgy is szűk keretet betegségek, sérülések hátráltatták, amelyek ráadásul a kezdősort érintették jelentős számban. Ennek megfelelően a csapat, elég harmatos formában, rendre ki is kapott a Lokitól. (Bár Debrecenben már mutatkozott némi előrelépés, ráadásul a fiatalok - nagyon bátor játékukkal - azt a reményt táplálták, hogy talán érdemben lehet rájuk számítani, "éles" helyzetben is.)

Tehát minden a Fradi papírforma győzelmét ígérte. Ennek ellenére, mivel az örök nagy rivális volt az ellenfél, tudtam, hogy játékosaink nagy becsvággyal készülnek erre a meccsre. A Fradi ellen mindig külön nyerni akarnak, bármilyenek is az adott aktuális feltételek. (Ezek a feltétek, sajnos, legalábbis, ha kicsit kibővítjük a kört, Újvárosban nem csak a fentiek miatt kedvezőtlenek. A Csapat, véleményem szerint, sajnos, nem kapja meg azt a támogatást, amit egy BL-győztes, erkölcsileg sokszor bizonyító közösség, egyesület megérdemelne a szűkebb környezetétől. A meccs előtt felhívás érkezett a vezetéstől, amelyben segítséget kérnek, hogy megőrizhessék a jövőnek, de a jelennek is, azt a nagyszerű klubot, mely jó hírét vitte Dunaújvárosnak országban-világban, de legalább ott, ahol a sportot szeretik és becsülik. "Segíts TE is!" Igen, segíteni kellene. Mindenkinek lehetőségéhez mérten. De leginkább a városvezetésnek hiányolom a csapat melletti kiállását. (Nem csak és nem feltétlenül anyagilag. Például ott lehetnének meccseken, hogy a szurkoló érezze, fontos nekik a Csapat.) Szerencsés lenne, ha megértenék: kellenek az összetartó értékek, amelyek élhetőbbé tesznek egy-egy települést, és a sport, ráadásul, ha ilyen eredményei vannak, mint a női kézicsapatnak, erre messzemenőkig  alkalmas, különösen ilyen nehéz időkben.)

Ilyen előzmények után következett a Meccs. Az első félidőben nagyszerűen küzdöttek az újvárosi lányok, bár a védekezés valamiért nem működött úgy, ahogy például a Népligetben. Nagyon sok gólt kaptunk, azzal együtt, hogy kettővel sikerült többet dobni, köszönhetően annak, hogy 2 felépült klasszisunk, Boki és Detti is, nagyszerű formában, a tőlük megszokott akarással játszottak, Nagy Ivett nagyon harcos volt a szélen, és Vig Vivinek is sikerült pár bravúrral esélyt adni a társaknak.

Ezzel szemben a Fradi akkor közelről nézte a meccset. (Bár ez 2 oldalú dolog, nyilván a meccsnek ebben a szakaszában még friss volt az Újváros, így támadásban egyértelműen lejátszottak a pályáról az ellenfelet.) Elek Gábor ezt nem nézhette tétlenül. Időt kért, később a kicsit indiszponált Abramovics helyett bejött Pastrovics a kapuba, valamint Balogh Babát is, aki elég jól ismerhette volt csapattársait, beküldte védekezni, Zácsik helyett.

Ennek ellenére a félidő még újvárosi vezetéssel zárult. Ez azonban mintha túlzottan elaltatta volna a hazai játékosokat? (Bár ez csak egy suta feltételezés.) A lényeg, hogy valamiért nagyon nem tett jót a szünet nekünk, azóta is azon gondolkodom, hogy vajon miért? Megtört a lendület, lassabbá, tétovábbá váltak a támadások, na és a ziccereink nagy részének kapusba lövése, kihagyása azt eredményezte, hogy sikerült felhozni Pasit (aki aztán végig jól védett), valamint kapni annyi gólt, hogy a Fradi átvehesse a vezetést.

Azt mondják sokan, elfáradt az Újváros. Elfogadnám ezt, ha úgy a 45. perc táján jött volna a visszaesés. Az azonban nem akkor volt, hanem közvetlenül szünet után. (Talán újra be kellett volna melegíteni?:))

Később már, amikor sikerült az ellenfelet helyzetbe hozni, a szó átvitt értelmében, tényleg tapasztalható volt a fáradtság. (Ami nem meglepő, a fent említett okokból hiányos felkészülés miatt.) Ezt a Mester megpróbálta kompenzálni a fiatalok becserélésével. Ez azonban, sajnos, nem volt elég ahhoz, hogy újra beérjük a Fradit. Ők nyilván megkapták a megfelelő fejmosást, biztatást szakvezetőjüktől, így megpróbáltak nagyobb sebességre kapcsolni, ami sikerült is nekik, mivel a védekezésünk hatásfoka változatlanul sok kívánnivalót hagyott maga után. (Nem egészen értettem, hogy amikor ebben olyan jók szoktunk lenni, hogyan lehetett ezen az estén, hogy Kovacsicznak és Szamoránskynak ilyen sok lehetősége adódott. Újra és újra.)

A vége ismert. Szerintem kicsit nagy lett a végére a különbség, az viszont tény, hogy a Fradi, megérdemelten nyert, ténylegesen érvényesítve a papírformát.

További sikereket kívánok nekik a nk. kupában.

Nekünk az maradt, hogy örüljünk: már legalább egy félidőben részben sikerült megközelíteni az őszi formát. Detti és Boki, akik mindketten elég sokat kényszerültek kihagyni, újra játékba lendültek.

Remélhetőleg a többieknek is sikerülni fog ez, mert erre mindenképpen szükség lesz a hátralévő meccseken. Márpedig most jön a bajnokság befejező szakasza, amire még nagyon koncentrálni kell.

A Fradi elleni meccs legalább az erre való felkészülést jól szolgálta, ha nem is tudtunk nyerni.